Április 25-én Csáki Judit kritikus, a Revizor kritikai portál alapító-szerkesztője mutatott be a kampánynyitómon az újlipótvárosi közönségnek, ahol a Budapest XIII. kerület 2. egyéni önkormányzati választókerület független képviselőjelöltje vagyok. De miért vág bele egy magamfajta értelmiségi egy ilyen helyi politikai projektbe? És ha belevág, miért éppen Újlipótvárosban?
– 1954-ben születtem Kazincbarcikán, 44 évig voltam gondnok ebben a házban. A férjem nemrég halt meg, Isten nyugosztalja. Rogán Antallal dolgozott. Fideszes vagyok, nem szeretem a Karácsonyt – magyarázza a beszélgetőpartnerem egy Váci út környéki soklakásos társasházban, Budapest XIII. kerületében, Újlipótvárosban. Szombat este van, a szórólapjaimat jöttem bedobni a házba.
– Miért nem szereti? – kérdezem.
– Mert nagyon kapzsi. Miért, maga szerint nem az?
– Nem, szerintem nem – válaszolom.
– Akit a legjobban nem szeretek az a Szentkirályi. Na, az a legrosszabb – teszi hozzá a hölgy.
– Akkor magának nem lesz könnyű dolga a választáson – mondom neki.
– Miért nem?
– Mert ő a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Ezt a közlést pillanatnyi csend követi, amit feloldandó megkérdezem:
– Hol vannak itt a postaládák?
– Mért kérdi?
– Tudja, független jelölt vagyok, be szeretném dobni a szórólapjaimat.
– Ahhoz lehet, hogy jó lenne engedélyt kérni a Pirikétől, ott lakik szemközt – mutat a hölgy az udvar másik vége felé.
– Ez csak egy szórólap, nem kell hozzá engedély, választási kampány van, be szabad dobni, de ne aggódjon, nem akarok senkit zavarni.
– Jó, jó, csak mondom. Akkor dobja be. …De miért indul a választáson? – kérdezi váratlanul.
– Szeretném önöket képviselni az önkormányzatban.
Újabb pillanatnyi csend, némi meghökkenés. De a hölgy nem teszi fel az ilyenkor szokásos kérdést, hogy ez tulajdonképpen mit is jelentene a gyakorlatban.
– Tudja, a Tóth Jóska az egy olyan fain ember – folytatja némi szünet után. Ad pénzt a nyugdíjasoknak. A kazincbarcikai polgármester, az nem ad semmit. Azért is költöztünk ide. Szocializmus volt meg minden, tudja… Nem volt annyira rossz, volt az embereknek lakása, de azért itt sokkal jobb. A gyerekeim már felnőttek, rendes emberek lettek.
– Örülök, hogy jól érzik itt magukat – válaszolom. – Ha megengedi, bedobálom ezeket a szórólapokat.
– Jó-jó, persze, dobja csak be. Majd elolvasom, aztán lehet, hogy magára szavazok!
Sokszor nem könnyű bejutni egy házba, a lakók gyakran bizalmatlanok, sokuk hallani sem akar semmiféle választási kampányról. Az utcán jobb a helyzet, egy-két órányi pultozás alatt mindig van három-négy jó beszélgetés.
– Ha megválasztanak, miben lesz más a kis- és középvállalkozások helyzete? – kérdezi a nyitott, érdeklődő boltos fiú a Pozsonyi úton, miközben a melegszendvicsét majszolja.
– Azt nem tudom, de annyiban mindenkinek más lesz, hogy itt leszek, ebben a választókerületben, mert én is itt lakom, és elérhető leszek az itt lakók számára. Például a te számodra is. Küldesz egy emailt, vagy felhívsz, és megbeszéljük, hogy mi a gond. Lehet, hogy nem tudom majd megoldani, de ha fontos ügy, megpróbálom majd kihangosítani. És mondjuk bekerülsz vele a helyi újságba.
Ez a legfontosabb kampányígéretem: itt lakom és az itt élők érdekeit képviselem majd az önkormányzatban, ha megválasztanak. Tudom, hogy ez nem egy nagy ideológiai innováció, de egy egyéni önkormányzati választókörzetben végső soron a személyes bizalom és a hitelesség a döntő érv valaki mellett. Van programom, írok benne parkolásról, köztisztaságról, átmenő forgalomról, hajléktalanságról és kulturális intézményekről, elolvasható a honlapomon, de nem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy a megválasztásom esetén minden jobb lesz. Mert biztosan nem lesz minden jobb, viszont több szó lesz a képviselőtestületben arról, ami az itt élőknek fontos. Igyekszem minél több házba bejutni, minél több utcasarkon pultozni, minél több emberrel beszélgetni.
*
Alapvetően kétféle attitűddel találkozom pultozás és szórólapozás közben. Az egyik bizalmatlan az egész demokratikus intézményrendszerrel szemben, gyakran értelmetlennek tartja a benne való részvételt, és lehetőleg nem veszteget rá túl sok időt és szót. Megpróbálom megszólítani, de nem áll meg. És van egy másik, a tágan értelmezett politika iránt valamennyire érdeklődő, az utcasarkon vagy a lépcsőfeljáróban megálló, röviden-hosszan beszélgetni is hajlandó, vagy egyszerűen csak a szórólapomat elfogadó és közben egy pillanatra rám mosolygó választói attitűd is. Amelyik, és ez a legviccesebb, adott esetben akkor is szívesen beszélget velem, ha kőfideszes vagy éppen kőemeszpés: érdekli a közélet, gyakran jólátgondolt véleménye van egy sor közéleti kérdésben, amit akkor is szívesen megoszt velem, ha esze ágában sincs rám szavazni. Ami mindig megtisztelő, jó érzés.
– Emögött ki áll? – kérdezi egy jól öltözött középkorú nő, miközben a plakátomat ragasztom az önkormányzat által kihelyezett hirdetőtábla nekem kisorsolt oldalára a Radnóti Miklós és a Kresz Géza utca sarkán. – Ja, te vagy az? – teszi hozzá kicsit meglepődve, amikor felismer.
– Én állok magam mögött, meg például te – válaszolom. – Független jelölt vagyok.
– Na jó, de ki támogatja a kampányodat? Ki van mögötted? Miből veszed ezeket a plakátokat? – kérdezi.
– Főleg a saját pénzemből. Meg abból, amit a támogatóimtól kapok, például tőled. Itt van a számlaszámom a szórólapomon, ha tudsz és akarsz, oda utalhatsz támogatást. Rajta van a honlapom címe is, olvasd el a programomat.
Bizalmatlanul méreget, aztán egy pillanatra elmosolyodik.
– Na jó, most sietek anyukámhoz, de majd megnézem – mondja.
*
A bizalmatlanság érthető: nem magától értetődő, hogy valaki miért indul el független jelöltként egy önkormányzati választáson. Nem világos, hogy mit lehet vele elérni, hogy mennyi pénzt kell vagy érdemes elkölteni egy ilyen kampányra, és hogy kivel, kikkel lehet vagy érdemes végig csinálni. Bevallom, ezzel kapcsolatban nekem is voltak kétségeim. Végül azonban úgy döntöttem, hogy belevágok. Úgy éreztem, ennyivel tartozom magamnak, és mindazoknak, akik mellém álltak az elmúlt félévben, miután a Budapesti Corvinus Egyetem, ahol 2016 és 2023 közt dolgoztam, tavaly októberben rendkívüli felmondással elbocsátott az általam tavaly év elején magas rangú egyetemi vezetők – a rektor és két dékán – ellen kezdeményezett etikai eljárásokat követően.
Félreértések elkerülése végett, a Corvinus vizsgabotrányának természetesen semmi köze Újlipótvároshoz. Én azonban olyan értékekért álltam ki a vizsgabotrányban – a tisztességes és részrehajlásmentes értékelésért, az intézményvezetéssel és a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriummal szembeni autonómiáért és a megengedhetetlen befolyásolással szembeni ellenállásért – amelyeknek nemcsak az akadémiai életben van jelentőségük. Eközben azt is fontosnak tartom, hogy egy jobb, tisztességesebb és szolidárisabb ország megteremtése érdekében nemcsak a hatalmat gyakorló kormánynak, hanem a vele szemben álló ellenzéknek is változnia kell.
Miközben elismerem a XIII. kerületet harminc éve vezető polgármester és munkatársai eredményeit, azt gondolom, hogy itt is változásra van szükség: nem irányíthatnak egy közel 120 ezres kerületet ugyanazok, többé-kevésé ugyanúgy, évtizedeken keresztül. Ha az ellenzéki gondolkodás nem nyújt új alternatívákat, megszűnik önálló igazodási pontnak lenni. A választókerületemben 22 éve önkormányzati képviselő riválisom, bár semmi rosszat nem tett az itt élők ellen, és nem is szeretném ilyesmivel vádolni, szerintem nem jelent ilyen igazodási pontot a helyi közéletben. Nem él a választókerületben, talán nem is nagyon érzékeli, hogy milyen kérdésekre várnak választ az itt élők az önkormányzattól nap mint nap. Része a polgármestert támogató képviselőtestületi többségnek, 4-5 évente megjelennek róla a plakátok, amiken kezet fog az őt a választóknak ajánló kerületvezetővel, majd a következő önkormányzati választásig eltűnik a szemünk elől. Én egy ennél jobban látható, az általam és sokan mások által is fontosnak tartott társadalmi értékek mellett látványosabban elkötelezett, a helyi társadalomba erősebben beágyazott képviseleti modellt ajánlok alternatívaként a választóknak. Aminek, azt remélem, van némi szimbolikus jelentősége Újlipótvároson túl is.
A képviselőjelöltségem legfontosabb célja felmutatni a demokratikus képviseletbe és a demokratikus részvételbe vetett hitet. Azt üzenni a Corvinus vizsgabotrányon keresztül engem megismert, velem szimpatizáló választóknak, hogy létezik egy olyan Európa-párti, szolidáris, liberális-demokrata elkötelezettségű politikai alternatíva, ami nem fél az értékvállalásaival a választók elé állni, és közben képes odafigyelni a változó, hétköznapi, helyhez és időhöz kötött választói igényekre is.
*
A kampánycsapatommal együtt azért vállaltuk be ezt a független önkormányzati képviselőjelöltséget, mert hiszünk a demokratikus képviselet és részvétel elvében, mert nem osztjuk a demokratikus változás reménytelenségével kapcsolatos szkepszist, és mert nem gondoljuk, hogy ilyen változásra csak demagóg, populista politikai eszközök bevetésével van mód. Mert szeretnénk megmutatni, hogy a politikai riválisokkal szemben is lehet méltányosan fellépni, és megfontolt, felelősségteljes társadalmi elköteleződéssel is lehet politikai sikert elérni. Hogy érdemes időről időre újrafogalmazni a demokratikus politizálás tartalmát, amire a régóta megingathatatlannak hitt hatalmi keretek elbizonytalanodása és az új szereplők iránti érdeklődés megélénkülése idején különösen nagy lehet a választói igény. Ha pedig ebben hiszünk, hol másutt volna érdemes ezzel próbálkoznunk, mint Újlipótvárosban?